A tanulás és a tanítás is csoda, minden formájában az: a bizonytalan kézzel rajzolt első betűktől a számítástechnika nyújtotta lehetőségekig. Mindig emberi, kollektivitásában is egyedi.

A tanulás alapjában véve nem teher, hanem egy végtelen önazonosító folyamat. Nincs nagyobb varázslat, mint ahogy a sok határozatlan vonalból megszületik az írás, az eddig csak képeiért lapozgatott könyv feltárja a mesék birodalmát. Természetesen, jól esik még, ha anyu vagy apu olvas elalvás előtt, de a kisgyermek már többre vágyik. Többre és egyre többre. Megismerni önmagát és a végtelent. Persze, vannak a nemszeretem órák, napok, felelések. Ugyanakkor vannak a büszkeséget és a megelégedést hozó vizsgák, a sikerek, amelyek komoly erőfeszítésből születnek. 

Tisztelet minden diáknak, nem a jó jegyekért, hanem az igyekezetért. Külön elismerés az iskolánk ovisainak és iskolásainak, akik a heti tanulás után még lelkesen vállalják a hétvégi órákat, plusz feladatokat. Köszönet nekik és a szüleiknek, hogy a szabadidejükben közösséget építenek, és ápolják, őrzik nemzeti kincsünket: a magyar nyelvet.

 

Köszönet a pedagógusainknak, akik a hagyományainkat, értékeinket közvetítik a tanulóinknak. Tisztelet az iskola vezetőségének és azoknak, akik döntéseikkel, háttérmunkájukkal segítik, támogatják a Baden-Württembergi Konzuli Magyar Iskolát.

 

Mit is kívánhatnék a 6. életévébe lépő – már kisiskolás korúvá érett – iskola diákjainak, tanárainak? Kapják meg azt az iskolától, amire vágynak: sikert, szépen megoldott feladatokat, elismerést… de leginkább azt az érzést, hogy jó itt lenni együtt, egymásra mosolyogva.