Az őszi szünetre

 

 

 

 

 

 

Kosztolányi Dezső Októberi táj

 

Piros levéltől vérző venyigék.
A sárga csöndben lázas vallomások.
Szavak. Kiáltó, lángoló igék.

 

Mire vágyik az ember az őszi szünetben? Hazautazásra? Igen! De most a járvány és a határok korlátozzák a mozgási lehetőségeinket. Ilyenkor a lélek balzsama a gondolat, amely elvisz bárhová, ahová vágyunk. Legjobb esténként bekuckózni, elővenni a régi kedvenc verseinket, újakat keresni.  

 

„A tavasz csak elmúlást hozhat, az ősz viszont biztosan szívderítő megújulást jelent. Föltétlenül és csak azt. Az ősz feléleszti a szerelmeket, rutinossá és magabiztossá tesz, az ősznek van ritmusa, míg a nyár szertelen, szédült és vágyakozó. A nyár a kötelező nagy érzések évszaka, míg az ősz a spontán és valódi örömöké.”

Grecsó Krisztián

 

A számvetés ideje lenne ez? Vagy a szüreti báloké? A be- és a nagytakarításé? Az emlékezésé? Az elmúlásé?

 

Kisértetes nálunk az Ősz
S fogyatkozott számú az ember:

S a domb-keritéses síkon
Köd-gubában jár a November.

(Ady Endre: Az eltévedt lovas)

 

 

Jöhet ezután százszor is az ősz,
Az én szememnek nem hull már a könnye:
Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
Hogy nem búcsuzunk senkitől
És semmitől és sohasem örökre!

(Dsida Jenő: A tavaszi rózsatőhöz)

 

 

Bele kell még kicsit feledkezni az ősz színeibe! Táncolni a levelekkel az esőben, amikor senki sem látja, teleszívni a tüdőnket az olykor már csípős, máskor még langymeleg levegővel, a napba kell fordítani az arcunkat. Impresszionista festőként  kell megragadni a pillanatot, ókori rómaiként ízlelni az őszt.

Nézem a pici eperfám sárguló leveleit, arra gondolok, hogy az őszi metszés biztos jót tenne neki, tavasszal merészebben hajtaná az új ágait. Ez a gondolat megérteti velem az ősz lényegét. Igen, kevesebb a napsütés, néha ólomszínű az ég, néha meg kell metszeni a vágyainkat, de ott van az ősi, időtlen remény: a kihajtó, termést hozó ág ígérete. 

A stuttgarti tagiskola egyik diákjának, Lakatos Grétának a rajzát és még három verset hoztam. Milyen nehéz volt a választás!

Az első vers az örök kedvenc, a második hangulati kedvenc, a harmadikat ismertsége okán választottam, s mert reményt ad a borús napokon.

Ezzel kívánok derűs őszi szünetet!

 

Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

 

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

 


 

Weöres Sándor: Ballada a három falevélről


Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.
És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból –
Elröpült három falevél. 
– – – – – – – – – – – – – – –
Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.
Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.
Lobogott három falevél.
– – – – – – – – – – – – – – –
Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete, mély –
ki emel fel az őszi sárból,
ti szegény három falevél? 

 Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

 

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

 

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

 

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

 

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

 

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

 

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Körmendi Mária