A víz világnapja

Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.”

Sztevanovity Zorán

 

A víz értékét igazából csak a hiánya mutatja meg: az üres pohár, a kiszáradt virág, a saras, mocsaras területek hiányából fakadó kiüresedő fecskefészkek, az erdőtüzek után maradó élettelen táj.

A tiszta forrás, a vegyszerektől mentes víz, a már újra megtisztított víz a mindennapi élet feltétele. A tengerek tisztasága vagy annak helyreállítása is az ember felelőssége.

A víz világnapja március 22-e az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta. Mivel a víz fontosságáról, éltető erejéről már írtam a vizes élőhelyek kapcsán, erre az alkalomra egy magyar népmesét hoztam.

Körmendi Mária

 

Mátyás és a szomjas urak

Egyszer Mátyás király vadászatról tartott hazafelé az urakkal. Egy nádas mellett haladtak el, s látta a király, hogy nagyon lankadtak a nádak, szomjazták az esőt. Meg is jegyezte:
– Hej, eső kellene már a nádra is, ahogy elnézem.
Megmosolyogták az urak Mátyást.
– Felséges királyunk, ugyan miért kellene eső a nádra, mikor mind vízben áll? 
Mátyás csak hallgatott, de magában forralt valamit.

Estére meghívta az urakat vacsorára, de mindegyikük lábáról lehúzatta a sarut, s a lábukat vizes dézsába lógatta, úgy ültek az asztal mellé. Volt aztán minden az asztalon, ami szem-szájnak ingere, csak éppen ital nem volt egy csepp sem. Megszomjaztak erősen az urak, de nem mertek szólni. Egyikük aztán nagy sokára megjegyezte:
– Fenséges királyom, köszönettel vettük a vacsorát, a finom ennivalókat, de italról nem gondoskodtál, pedig majd kiszárad a torkunk. Azt mondja Mátyás huncutul:
– Ejnye, ejnye, mindegyikőrök lába vízben áll, ti pedig szomjúságról beszéltek?

 


Értették az urak, és
elszégyellték magukat. Többet nem mosolyogták meg a királyt, bármilyen furcsát mondott.