Advent Tübingenben 

December 2-án még állt a hó az iskola udvarán, és ezzel mesés hangulat vette kezdetét. 

 

Egész nap éreztük, hogy valami készül, ezért az alsósok termében gyülekezett az iskolánk apraja-nagyja. Csillogó szemekkel énekelték a gyerekek A hull a pelyhes fehér hó című dalt, majd a Száncsengőt is. Nem volt hiábavaló a készülődésünk, mert a csilingelő gyermekhangok iderepítették hozzánk a Mikulást. Az idén személyesen látogatott meg bennünket, és ezzel igazi meglepetést okozott mindenkinek.  Zsákjában a csokoládé mellett egy történet is megbújt. A gyerekek örömmel válaszoltak a Mikulás kérdéseire, és miután kiderült, hogy mindenki jó volt, megkapták a megérdemelt csokoládét. Rövid beszélgetés után mennie kellett, hiszen sokan várnak még rá.  

Az ünnepi hangulatot azonban nem vitte magával a Mikulás, mert a következő héten a gyerekek karácsonyi műsorral készültek a szüleiknek, nagyszüleiknek. Meghitt hangulatot varázsoltak tanulóink az iskola aulájába a versekkel és az énekekkel. A legmeghatóbb pillanat az volt, amikor a szülők és gyerekek közösen énekelték a Mennyből az angyal jól ismert sorait, és a Szálljatok le… című dalba is bekapcsolódtak a kedves vendégek. Majd közös kézműves foglalkozás következett, angyalokat, asztaldíszeket készítettek közösen a szülők és a gyerekek.

Mivel mindenféle finomságról gondoskodtak a szülők, ezért a barkácsolás után jó hangulatú beszélgetések zajlottak a terített asztal körül. A nap végén áldott ünnepeket kívánva búcsúztunk el egymástól. 

A kedves olvasóknak is kellemes, békés ünnepeket kívánunk: 

Anikó, Hajni, Mariann és Leó Tübingenből 

 

 

 

  

Címkék: