Egy vizsga margójára

Szeretek vizsgáztatni. Nem vagyok kifejezetten magolásorientált tanár, annak ellenére, hogy az értékrendemben igen előkelő helyen van a tájékozottság.

A vizsgán a kiváncsiság hajt, nem a hiányosságok kutatása, hanem az, hogy milyen rejtett értéket fedezhetek fel abban a fiatal emberben, aki az asztal másik oldalán ül. De még ezen a konvención is túl tudok lépni, Miért kell a katedra két oldalán elhelyezkedni, ha lehetünk ugyanazon az oldalon is? A megismerés, nyitottság oldalán, ott ahol együtt alkotunk, tanulunk.

 

Nem titok, nagyon vegyes korú és tudású a csoportom. Kihívás? Igen, az, néha nehéz is. Nem a gyerekekkel. Ők nyitottak, toleránsak, öröm velük dolgozni. Írják a közös történetet, ami immár történetszövés és oldalszám szerint is belépett a kisregény műfaji kategóriába. Fegyelmezettek, bár a kötelező kis és nagykamaszos allürjeik megvannak. Ettől még jobban szeretem őket.

A vizsgán senkit nem mérek senkihez, csak önmagához. Látom a munkát, az izgalmat. Látom az igyekezetet. Nyiló virágokat látok, akiknek szirmai színesek, akár a lelkük.

Mitől különleges ez a vizsga? Számomra két feladat tette igazán értékessé. Laczkfi János Beszólások verse kapcsán önmagukat kellett bemutatni, ez a vers a kamaszok hibáit állítja pellengérre – nincs is nekik olyan, vagy ha van is, múló állapot – , de én arra voltam kíváncsi, mit tudnak magukban értékelni. Nagyszerű gyerekek, nagyszerű álmokkal, amelyek a realitás talaján mozognak. Ma többet tudok róluk, mint tegnap, és ettől holnap is kíváncsi leszek rájuk.

A vizsga másik érdekessége, hogy mindenki bemutathatta a kedvenc művészeti alkotását megkötés nélkül. Csodás birodalomba léptünk be. Hallottunk lélekemelő hegedűjátékot, láttunk kiemelkedő reprodukciót, egyéni alkotást. Eljött hozzánk Adonisz, vendégünk volt a Kockásfülű nyúl, benéztünk a Cifrapalotába, képtárban is voltunk, rácsodákoztunk a gyertyák varázsára, és csokit kaptunk Gombóc Artúrtól.

Jó napunk volt (most is)!  Köszönöm!

 

Körmendi Mária