A nyári szünet

Az iskola harangja utoljára kongatott a tüzes nyári napon. Gyerekek tömege szaladt boldogan ki az iskola fülledt termeiből. Most kezdődött a nyári szünet. Az osztályterem falán csak két kép lógott elhagyottan. Csontváry Kosztka Tivadar magányos cédrusfája tekintett a kopár, végtelenbe nyúló dombok felől méltóságteljesen és enyhe keserűséggel Claude Monet hídja alatt napozó vizimalmokra a tóban. Arra jött Zsuzsanna, az iskola takarítőnője, és nekilátott munkájának.

– Ejnye, ezek a gyerekek! Már megint micsoda rumli van itt! Persze, ők csak szaladnak ujjongva a szünetbe, én meg vén, öreg néni, takarítsam fel a szemetüket! – dünnyögte halkan, mogorván , majd elővette a poroló rongyát.

– Persze, még a festményeket sem porolják le. Pedig milyen gyönyörűek. És ahogy a por  felszállt, a festmények életre keltek.

– Sziasztok! Csilla vagyok! – szólt  a tóból egy csilingelő, csodaszép hangocska.

– Hát ez meg mi a csuda? – kérdezte meglepődötten Zsuzsi néni.

– Itt vagyok a híd alatt! A jobb oldalon.

A takarítónőnek a lélegzete is elakadt.

Erre megszólalt egy komolyabb, mélyebb hang is:

– Jó napot! Örülök a szerencsének! A Pinacea családba tartozok.

A takarítónő rémülten pillantott a magányos cédrusra. – Jézusom! Ezt senki sem hiszi el majd nekem…

– Az emberek már csak ilyenek. Ha valaki más, mint az átlag, rögtön furának tartják. Nem értik meg a másik világát. Most is 25 gyerek írt a művészet dolgozatban rólam, és ötöst kaptak, pedig egyik sem értette meg igazán, hogy hogyan érzek, és mit gondolok. Na jó, esetleg a Peti gyerek meg a tanárnő kicsit áttekintettek a szürke ködön, de a többi…   – Ne légy már ilyen komor barátom, nézd milyen szép az ég! Ne is törődj velük, nézd a pompás színkavalkádot, és törődj bele mindenbe. Csak élvezd a tájat!

 

– Élvezem és csodaszép, nem tagadom – mondta a cédrus -, olyankor teljesen elveszek a szépségében. De a komor, viszont komoly gondolataimat el nem vethetem. Csak mert lehunyom a szememet,  attól még a világ komor lesz. Amíg te és sok száz más gyerek a tóban lubickoltok a hőségben, én itt vagyok a puszta dombokon.  Engem a boldog világ odalent kiközösített, csak mert én  más voltam, mint ők, és magasabban álltam. Itt hagytak, mert nem értették gondolataimat, azt mondták, hogy hamisak.

– Figyelj ide, te kis égig láb! Csak mert egy levelem van,  míg neked száz, én a víz felett lebegek, viszont nem hagyom lehúzni magam a sötétségbe, a szomorúságba… és neked is igazán ideje lenne megpróbálni megérteni a többieket.

Közben Zsuzsanna már nekiállt sepregetni, és talált egy kis összegyűrt papírgombócot, óvatosan kibontotta, láthatóan bosszantotta a lárma.

– Ne civakodjatok már,  örüljetek, hogy tudtok egymással beszélni.  Még azt hiányzik, hogy az igazgató meghallja a ricsajt az irodában – mondta Zsuzsi néni.

 – Igaza van, ideje abbahagynunk az ellenségeskedést –  mondta a cédrus.

 -De aranyos kis levél – mondta a takarító néni, majd felolvasta:

 

Kedves Ilona!

Ne haragudj, hogy a héten nem mentem el a tölgyfához. Anyám begurult rám, és állandóan rajtam tartja a szemét, mert matekból kettest írtam. A nyári szünetben viszont biztos, hogy az ő haragja is lecsillapszik majd. Ha  a torony ablakából egy piros kendőt kilógatok, akkor tudd, hogy este várlak a tölgyfánál!

Sok szeretettel

 Lajos

 

– Emlékszem, amikor először kaptam egy ilyen kis levelecskét. Olyat mint ez, milyen szép volt. Hiába, a nyári szünet, a friss szerelmeseknek ez egy csodálatos időszak lehet.

– Valóban, csak nekünk ilyen hosszú és magányos a forróság. Nekik, persze, egy pillanat alatt elszáll, és tele van kalandokkal. Mi ide vagyunk kötve, és még moccani sem tudunk. Na, de ne legyünk ilyen komorak, végülis legalább ők jól érzik magukat, és majd ha visszajönnek, akkor Róza néni biztos irat velük egy fogalmazást, és akkor majd kicsit elkalandozunk a meséjükben – mondta a cédrus.

-Nézd csak! Küldök neked egy madarat, eddig itt bújt el a fűzfának az ágán, elrejtőzve a lombja alatt.

– Köszönöm, te kis vízitündér! Lehet, hogy a nyári szünet alatt végre mégis barátok leszünk.

 

– Már mondhatni, hogy azok is vagyunk! Végülis, mióta lógunk már itt együtt az iskola falán némán. Most, hogy itt a nyári szünet végre, tudunk beszélgetni is… Egy nyikorgás és egy durva hang volt hallható, az igazgató búcsúzott el a takarítónőtől. A takarítónő kizökkentve a finom vászonból szőtt festett világból eltette a seprűt, és átvonult a következő terembe.

Kapala Kincső 11. osztály . Stuttgart