Léleksimogató képzés az Apáczain

 

A beszámolóm megírása előtt sokat gondolkodtam azon, hogy maradjak- e tényszerű közlésnél, vagy adjak teret a megélt pillanatok szabadon gomolygó folyamának. Kezdjük az előbbivel:   “Mesterkurzus a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító pedagógusok számára című, idén először induló, mikrotanusítványt nyújtó képzés. Ez a képzés a már korábban két féléves szakirányú továbbképzésen részt vett kollégák számára indul.”

Egy nehéz tanév és a személyes érzelmi mélypont után nem sok kedvem volt egy egész hétre elutazni “okosodni”. Szerencsémre, kolléganőim,  Orsi “ Győr egy életérzés, ki ne hagyd!” és Móni “ Az online képzést megcsináltuk együtt, vágjunk bele ebbe is!” és egyéb meggyőző mondatai után beadtam a jelentkezésem. Ahogy Ildikó felajánlotta, hogy el is visznek, akkor már éreztem, hogy útifű van a bocskoromban. Amikor megkaptuk a programot, már tudtam, hogy ott a helyem.

A vasárnapi. július 7. program igéretesnek mutatkozott, külön öröm volt, hogy végre megismerhetem Vikit, akit már az online képzések alatt is megkedveltem.

„Az Óperenciás -tengeren is túl…..”Lélekmelengető meseterápiás foglalkozás  – Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória egyetemi docens, meseterapeuta, Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar… Itt kezdődött a csoda! A virágok, a mese és kendők bűvöletében Viki megmutatta, hogy a külső és belső világunk ösvényei elvezetnek bennünket a harmónia, a béke birodalmába. Bevitt bennünket a mesék kapuján, és a hatodik napon megmutatta, hogy kicsi színes kövek vagyunk a nagy mindenségben.

Innentől jöttek az élmények, amit meg lehet ugyan mutatni másoknak fotókon, elmondani az eseményeket, de megélni csak ott lehetett igazán.

Mi volt a legkedvesebb?  Talán a hajókázás a folyók városában. Eddig azt hittem, hogy számomra csak a napfény városa jelenti Magyarországot, és már első este kiderült, hogy Győrnek is van helye a szívemben.  A legóból épített vers? A megélt közös pillanatok? A lakótársam,” Laza Liza” mosolya? A kezemben formálódó agyag? A kékfestő műhelyben tett látogatás? Igen!  A Püspökvár, az Apor kiállítás, a Székesegyház… a 200 valahány lépcső…

A drámajátékok, improvizációs gyakorlatok Csillag Attilával (mesteroktató, drámapedagógus, Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kar) foglalkozás szenzációs volt, ugyanakkor nagyon mély és emberi. Mertem és tudtam gyenge lenni, a megfelelni akarás köpönyege az öltözöben maradt.

Tanultunk is? Igen, nagyon sok használható tudásanyaggal lettünk gazdagabbak, amit a munkánk során használni tudunk, legyen szó a mondatok szerkezetéről, játékos szószerkesztésről; a mozgásos tanítási módszerekről, vagy a művelődéstörténet oktatásáról interaktív módszerekkel; a mesék szereperől, jelentőségéről a személyiségfejlesztésben.

A „Fészek Kertbe” tett látogatás  a lelkem cianotípiája. A szeretet és elfogadás kémiájával rögzített napfénykép. Erdőpedagógia – Mesepedagógia foglalkozás  Dr. Lampert Bálint (egyetemi adjunktus) és Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória vezetésével már túlmutat minden képzés mesterfokán. A gyűjtögetés az erdőben, az interjú a fákkal, Bálint hatalmas ismerete nemcsak a természetet hozta közelebb hozzánk, hanem a csoport tagjait is egymáshoz.

Viki és a férje úgy fogadtak bennünket, messziről érkező vándorokat, hogy azt éreztük, hazaértünk. Vajon a vendégváró falatok, italok, a bográcsos vagy az Esterházy és a Dobos torta adta az otthonérzetet? Igen, és mégsem. A szépen rendezett kert talán? Lehet! De leginkább a házigazdák természetes, minden fentartástól mentes, igazi vendégfogadó odafordulása. A beszélgetések, a közös élmény.

Mit kaptam ettől a héttől? Hitet. Emberi kapcsolatokat. Köszönet a csoport tagjainak a közös pillanatokért, Adriennek és Anettnek a szervezésért, a tanároknak a sok érdekes tartalomért, a kiégés elleni előadásért, mindazoknak, akik lehetővé tették a képzést, Wurst Erzsébetnek, hogy a kezdeményezés mellé állt.    Gyökeret és szárnyat kaptam! Köszönöm Viki és Bálint!

Körmendi Mária