Az én Magyarországom: Fiume
|
„Fiume, Horvátország fő kikötővárosa Tengermellék-Hegyvidék megyében. Az Adriai-tengerhez tartozó Kvarner-öböl partján fekvő település az ország legfontosabb kikötője, ami Zágráb és Split után a harmadik legnépesebb város is egyben. 2020-ban Európa kulturális fővárosa volt”. – írja a Wikipédia
|
 |
 |
Mit lát az átutazó? Ha autót vezet nagyjából semmit, a közlekedés olaszosan balkáni, nincs idő bámészkodni. Koszos, büdös nagyváros – talán ez lehet az első benyomása a vasúti- vagy buszpályaudvarra érkezőnek. Nekem mégis az egyik legszebb város a maga 21 emeletes felhőkarcolóival, kopott épületeivel, az olajfinomítókkal, a piaccsarnok jellegzetes szagával. |
 |
Szeretek ücsörögni a kikötőben, hallgatni a helyiek beszélgetését, bekukkantani abba a házba, ahol gyerekkorom nyarait töltöttem, megnézni hogy lehet-e kapni apukám kedvenc halait és borát vagy azt a péksüteményt, amit anyukám vett mindig, mikor a strandra indultunk. Minden ugyanúgy van, mint régen. Mintha a bóra elfújta volna a délszláv háború fájdalmát. A kikötőbe újra érkeznek nagy hajók, miközben a kikötői bakok őrzik a régi korok emlékét. |
Csupa lüktetés Rijeka, igazi egyetemista és ipari város, de mint kagylóba zárt gyöngyszemet őrzi a múltat. Jó felfedezni újra és újra a magyar történelem és kultúra lenyomatait.
Annak ellenére, hogy két-három napnál többet nem szoktam itt tölteni, Volosko, Opatija (Abbázia) a Monarchia legszebb fürdőhelye és Lovran sem maradhat ki.
 |
Ilyenkor a magyar szellemiség nagy alakjaival van találkám, Máraival, Szabó Lőrinccel… és Kosztolányival (már csak azért, hogy mi szabadkaiak itt is tartsunk össze). Végigsétálok a Lungomaren, Ferenc József egykori kedvenc sétányán, megállok a sirályos lánynál, bolyongok a hatalmas parkban. Elidőzök kicsit a Feszty emléktáblánál is, és a villa parkját nézve mindig megfogalmazódik bennem, hogy olyan helyen szeretnék élni, ahol a pálma árnyékában terem a tök. |
 |
Amikor Matuljinál meglátom a tengert, mindig megtelik a szemem könnyel, átjár a hazaérkezés édes, keserű öröme. Megérkezés után hagyom, hogy a város vezessen. Mindig tele van a fejem tervekkel, úticéllal, de aztán azon veszem észre magam, hogy már fent vagyok a trsati várban, bemegyek a kerengőbe is, hogy lelkem terheit lerakjam, templomok hívnak és körülvesznek a megtisztulás csendjével. |
 |
Kimegyek a helyiek strandjára, oda, ahol először éreztem a számban azt sós ízt, amilyen csak az Adria vizének van. Horvát dalszövegek, régi emlékfoszlányok ébrednek bennem.
Aztán csak ülök, és nézem a tengert. “Félig vízben, félig a parton fekszem az őszi ég alatt; egyszerre ringat és melenget a tenger és a déli nap.” Szabó Lőrinc |
|
Beleitatom a vérembe a végtelen kéket, hallom a kabócákat, a harangokat, az egyik novellámból megelevenedő Krajcer lányok kacagását, apukám utolsó kimondott szavát: tenger. Nincs tér és idő, a leander, a fenyő és a víz illata van.
Egymás tekintetébe merülünk a sirállyal. Megélt boldogság: itthon vagyok. |
 |
Körmendi Mária