Ejtőernyős egerészés, grillezett kalandok…

 – avagy évzáró piknik a Roter Berg-i tisztáson

Ha valaki azt hitte volna, hogy egy évzáró csak a dicséretekről és a bizonyítványokról szólhat, az bizony nagyot tévedett! Mert mi idén is úgy gondoltuk, hogy az elvégzett derekas munka után igazán megérdemeljük, hogy a teljes közösséggel együtt mókával és kacagással ünnepeljünk. Így a teljes tübingeni csapatunkkal szombat reggel a Roter Berg-i tisztáson gyűltünk össze.

A napot Nóra lendítette mozgásba – szó szerint. Egy óriási, színes ejtőernyővel érkezett, amitől már messziről úgy festett, mintha épp most szállt volna le az erdőszélre. De hamar kiderült, hogy ez milyen remek játékszer volt, amely alatt a gyerekek „egérré változtak”, miközben a „macskák” – vagy inkább macskává vált társak – próbálták őket elkapni. Kacagós kavalkád keveredett abból is, amikor az azonos színű cikkelyeken osztozó szembe szomszédok – akrobatikus mozdulatokkal, guggolva, ugrálva, nyuszi és béka ugrással, vagy néha csak gurulva – próbáltak egymással helyett cserélni a fellendülő szivárnyos ernyő alatt.

A lendületes kezdés után Hajnalka vette át a kezdeményezést, és azonnal kincskeresésre hívta a gyerekeket. A küldetés komoly volt: a számzárral lezárt kincsesláda felnyitása. A furfangosnál is furfangosabb feladatmegoldásokért cserébe lehetett megszerezni a számkódokat a titkos ládához. A gyerekek vidám lelkesedéssel keresték-kutatták az erdei terméseket, és persze a trükkös kérdésekre a válaszokat. A végén persze összeállt a számsor, és felpattant a láda teteje, hogy mindenki örömére osztozhassunk az édes kincsből, melyet rejtett – persze csokiból volt! A boldogság mértékegysége ezen a ponton: egy marék édesség osztva a napfényes rét boldog zsivajával. 

És ha még ez sem lett volna elég, meglepetésvendégünk is volt: Sőrés Rozka, mesemondó a „Kerekerdő” közepén, selyemfűre telepedve várta a hallgatóságot, kicsiket és nagyokat egyaránt. Először a kiskakas történetét hallgattuk meg, aki kukorékolásával és kapirgálásával igencsak vidám kalamajkát okozott. Gyerekek és meglett családapák és édesanyák mind-mind aktív szereplőivé váltak a mesének. Aztán jött Hüvelyk Piciny – az apró hős –, aki a Sarkcsillag talpát csiklandozó óriás babfa terméséből pattant elő, és kalandos útján végigvezette a hallgatóságot mesés világokon át. Az aprók és nagyok együtt nevettek, álmélkodtak, és teljesen belefeledkeztek a mesébe. A hegedű és énekszó pedig csak fokozta az elvarázsolt hangulatot.

A mese után a gyomrok vették át a főszerepet. Csakhamar parázs fölött sercegett a sok kolbász, pirult a szalonna, s az irdalások mentén rózsává nyíltak a finom falatok. Mennyei illatok töltötték be a rétet, ahogy a családok együtt sütötték a pecsenyéket, majd fogyasztották el azt – jóízűen, derűsen, pikniktakaróra telepedve.

És hogy ne maradjon el a klasszikus évzáró sem: következett a bizonyítványok és tanúsítványok átadása. A gyerekek büszkén vették át az okleveleket, és az elismerő szavak mellé egy-egy bátorító, biztató szó is járt – a jövő kalandjaihoz. A végén pedig, ahogy az lenni szokott, közös dalolással zártuk az ünnepi pikniket.

Sok-sok élménnyel szívünkben, nevető szemmel, illatokkal és finom falatokkal eltelve, dalos kedvvel zártuk az idei tanévet. Most pedig jöhet a jól megérdemelt nyári szünet – napfénnyel, vízparttal, és egy kis semmittevéssel fűszerezve. Ősszel pedig újra találkozunk: feltöltődve, felfrissülve, és persze újabb ötletekkel a tarsolyunkban!

Bennő László