A napot az egyik ulmi ugrálócsarnokban kezdtük, hiszen ez volt a gyerekek többsége által megszavazott kívánság. De bevallhatom őszintén, hogy ez legalább annyi örömöt okozott, ha nem még többet is , a szülőknek, akik szintén beszálltak a mókázásba és újra gyereknek érezhették magukat.

Ezt követően felkerekedtünk és a legközelebbi erdő szélén kerestünk egy kis tisztást, ahol előkészíthettük a jól megérdemelt pikniket. Előkerültek a plédek, a tele uzsis és sütisdobozok, amelyekből mindenki kedvére vehetett a fogára való finomságokból.

Miután mindenki kibékült a hasával, következhetett a nap záró momentuma, vagyis a bizonyítványok kiosztása és a búcsú. Valahogy az egész nap folyamán benne volt a levegőben az elválás keserédes íze. Minden jelenlévő őszintén kihasznált minden percet, hogy még egy kicsit időt tölthessen egymással. Miután összepakoltunk és visszasétáltunk a kocsikhoz, még ott is hosszasan beszélgettek kicsik és nagyok egyaránt.

Számomra is nyolc év lezárását jelentette ez az elválás.