Egy óvónéni naplója – 2. rész

Ma befejeztem valamit, nem mondom, hogy egy munkahelyet hagytam ott, hanem sajnos embereket, gyerekeket, de mindig mindennek vége lesz egyszer. Ma tanítottam utoljára (soha se mondd, hogy vége) a magyar iskolában. A döntést én hoztam (4 munkahely még nekem is „kicsit” sok(k) volt), és állítólag abban a korban vagyok, amikor már lehet önző az ember és magára is gondolhat.

A búcsúzás mindig fáj, mindig érzelmekkel jár, hátha még kapsz is valamit, a gyerekektől, kollégáktól, barátoktól… nem tudom nem megosztani, mert annyira jól estek és azt gondolom ezt, az ilyen igazi ajándékokat, amik megfizethetetlenek, MINDENKI megérdemli, ma én voltam olyan szerencsés, hogy kaptam… Lili barátnőm mindig utálja, hogy mindenkinek, mindent megköszönök… Pedig ma minden köszönet visszaszállt rám. Kaptam egy doboz Merci csokit (saját gyártmány), mert minden egyes csokoládé külön be volt csomagolva és mindegyiken egy kis írott papír volt, ahol különböző dolgokat köszöntek meg nekem a gyerekek. Akik ismernek tudják, minden egyes kis csokit még ma kicsomagoltam és elolvastam… megkönnyeztem…  Kaptam még egy levelet (nem búcsú), egy nőtől, aki nem csak kolléganőm volt ebben a két évben, hanem a fiam tanár nénije is, nem nyilvánosság számára írta, de nagyon remélem nem sértődik meg, hogy megosztom veletek, de annyi szép van benne, amiben mindenkinek hinnie kell, hátha a ti napotokat is szebbé teszi, olvassátok úgy, mintha nektek írták volna, a leggazdagabbak lesztek, ha rájöttök, mibe kerül az élet… megfizethetetlen. Íme a levél:

„Kedves Reni!
Mit is kívánhatnék Neked,
Sok szép cipőt, hogy mindig, ahogy most is, stabilan állj a lábadon.
Erőt, hitet, kitartást-amiből most is rengeteg van benned, sose fogyjon el. Legyél ilyen, amilyen vagy! Nagyszerű, egyedi, teli kérdésekkel, amelyek tovább visznek a teljesség felé.
Fogyókúrázz, de élvezd az ételt, az életet…mert jó. A tükör csalóka, azoknak a szemében nézd meg magad, akik szeretnek.
Légy büszke, és ne csak a két gyönyörű, okos gyerekedre. Magadra. Amit elértél. Egyedül a viharaidban. Harcolj! Ne szégyelld, hogy néha szélmalmokkal kell vívni a csatáidat, azok is belőled valók. Énekelj, táncolj…szép vagy, fiatal vagy, ünnepeld magad!
Sírj, ha búcsúzol-mert te már csak ilyen érzékeny vagy-, és nevess, mert valami új kezdődik. Keresd az utadat, vagy mégse, hiszen pont rajta állsz: itt és most. Igen, ez a te utad, a te napod!”

 

Hohmann Renáta – volt óvónő