Szülői szemmel az iskoláról
A családok nemzetközi napján egy olyan családot szeretnék bemutatni, akik az iskola alapítása óta jelen vannak minden tanítási napon, ha az anyuka valami miatt nem tudta elhozni az iskolába a gyerekeket, akkor az apukájukkal jöttek.Wagner Gábriel kiemelkedően szorgalmas diákja volt a csoportomnak és a egyik évben a színjátszó csoportnak is, a testvére Bojka pedig ebben a tanévben kezdett a csoportomba járni. |
Anyukájuk, Haramza-Wagner Ramóna, a legtöbb szülőhöz hasonlóan nemcsak elismeri, de segíti is a magyar iskola munkáját. Őt kérdeztem arról, hogy szülőként miként látja az iskolában folyó tevékenységeket.
– Ramóna, te a kezdetektől itt vagy a magyar iskolában. Először a fiad, Gábriel járt az alsós, majd a felsős csoportba, majd a kislányod, Bojka, aki az iskola indulásakor még majdnem baba volt, aztán az ovis csoportba járt, most meg már kisalsós. Miért tartod fontosnak a magyar óvodát, iskolát?
Gábriel 4 évig látogatta a stuttgarti tagiskolát, amikor is a kamaszkorba lépett és azóta – sajnos – nem fűlik a foga a szombati plusz tanuláshoz.
Bojka szinte belenőtt az iskolalátogatásba és lelkesen kezdte meg 2,5 évesen Reni óvónéninél, majd folytatta Mónikánál a magyar ovit. Nagyon élvezte a közös játékokat, éneklést, rajzolást. Szeptember óta pedig Mária néninél látogatjuk – a sajnos csak „online” – szombati tanórák
– Mindig aktív részese voltál a szülői munkaközösségének. Úgy láttam, hogy a szülők a gyermekeikre várakozva sok mindenről el tudtak egymással beszélgetni. Jól gondolom, hogy egy egymást segítő közösség alakult itt ki?
– A szülők között minden csoportban jó kapcsolatot, sőt barátságok alakultak ki, akik szívesen segítenek egymásnak és a gyerekeknek. Az óvodás gyerekek szülei mindig nagy élménybeszámolókat és problémamegoldó beszélgetéseket folytattak az óvodai foglalkozások ideje alatt kint a folyosón a gyerekekre várakozva. Sokszor közösen készítettünk elő egy-egy feladatot, közösen vágtunk, ragasztottunk, varrtunk.