Hársfaillatú impresszió kirándulásról, ballagásról
A megélt pillanatoknak illata, hangja, íze, színe és arca van. Vannak tényszerúségek, hogy 2024 június 29-én a stuttgarti tagiskola diákjai és pedagógusai Killesbergbe kirándultak, és vannak azok a dolgok, amik bennünk élnek akkor is, ha a dátumok és helyszínek kikopnak az emlékeinkből.
Énekszó, a gitár és a madarak hangja zengték az élet himnuszát, amit áthatott a gyermeki jókedv utánozhatatlan zsivaja A szülői kezek készítette finomságok illata és a fűre terített takaró egy óriási család otthonának hatalmas asztalát idézte. Még egy mókus is többször meglátogatta a vidám társaságot, mert érezte, hogy biztonságban van. A kutyus lustán nyújtozkodott az árnyékban. Giccsesnek mondható idill lehetne, de megélve béke érzetet ad, ahol az indulatok kisimulnak. A magyar zászló a zöld fák lombjai alatt, pedig üzenetet hordoz, hogy együtt bárhol meg tudjuk őrizni nyelvünket és nemzeti kincseinket.
Az emberi kapcsolatok kincsek, amit nemcsak egy kedves dobozban őrzünk, hanem a szívünkben is. Az ember elteszi a legkedvesebb fogalmazásokat, rajzokat egy mappába, a kedves mosolyokat és szavakat a lelke legmélyére.
A ballagás mindig magában hordozza az elválás szomorúságát, de van egy többlet hozadéka is, a letisztult szeretet ki nem mondott vagy lehalkított szavait: Jó, hogy itt voltál, hogy taníthattalak, hogy a csapat része voltál. A felemelt hangú mondatokat elviszi a nyári zápor. A ballagók egy cetlire felírták , hogy kinek mi a legkedvesebb a másikban, ezek az üzenetek bekerültek a tarisznyába útravalóul, bizonyságául annak, hogy mindenki magában hordozza egyéniségének csodáját.
Az arcokat, akik kedvesek nekünk, létünk kereteibe tesszük, és akkor is ott maradnak, ha a mobilról letöröljük őket, mert új élményekkel töltjük meg. A szeretet tárhelye végtelen.
Körmendi Mária