A farsang

 

A farsang január 6-án, vízkeresztkor veszi kezdetét, a vége pedig a húsvétvasárnapot megelőző 47. nap vagyis a húshagyókedd, ebből eredően mozgó ünnep. Bár a keretét a keresztény ünnepek alkotják, magához az ünnephez nem kapcsolódnak keresztény ünnepnapok, sőt a kereszténység előtti átvett buja hagyományok miatt a 16. és 17 században határozottan üldözték a farsangi szokásokat. Ennek megértéséhez a mellékelt könyvet ajánlanám.

 

Ez az időszak sok nemzetnél gazdag néphagyományokban, különösen az utolsó hete, amit farsangvasárnaptól húshagyókeddig tart, ekkor rendezik meg a télbúcsúztató velencei és riói karnevált, illetve a mohácsi busójárást. Az osztrák-bajor eredetű farsang és az olasz (latin) eredetű karnevál szó is valaminek az elhagyására utal, az előbbi az ital, az utóbbi a hús fogyasztásának befejezésére, hiszen jön a böjti időszak.

Magyarországon Mátyás király idejében jelentek meg a karneváli bálok francia és itáliai közvetítéssel, ugyanakkor a nép körében a farsangi szokások domináltak. Mindkettő fontos momentuma a valaki  másnak látszani akaró jelmezes megjelenés, a szabadjára engedett érzelmek, a következmények nélküli mulatozás.

 

Van azonban egy sokkal mélyebb mozgatórúgója is a néha tivornyázásokig fajuló mulatságoknak. Akár a királyi udvarok, akár a céhek báljáról vagy az egyszerű emberek táncmulatságáról legyen is szó, ennek az időszaknak fontos mozgatórúgója a párválasztás. Akik pártában maradtak most, azok hosszú ideig várhatnak a következő  ismerkedési időszakra, hiszen a böjt és a dolgos napok ennek legkevésbé sem kedveznek.

Csokonai Vitéz Mihály a felvilágosodás korában finom iróniával, de mély együttérzéssel mutatja meg a nő lelki és néha testi tusáját, hogy párt leljen. A mű  1973-as filmes feldolgozása Horváth Jenő rendezésében Gobbi Hilda főszereplésével tökéletesen bemutatja a vénkisasszonyok társadalmi megítélését.

Azonban nem ez az első irodalmi feldolgozása a farsangnak, a magyar népi színjátszás első ismert darabja az 1500-as évekből származó Cibere vajda és Konc király párviadala című alakoskodó játék, amelyben húshagyó kedden vívnak meg egymással a böjti cibere és a farsangi húst szimbolizáló alakok, akik vagy jelmezes emberek vagy szalmabábok.

A 18. század végén jelent meg a busójárás, amelynek idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozta meg. A felvonulás farsangvasárnap kezdődik, és a főtéren gyújtott óriási máglya körültáncolásával zárul. Kedden folytatódik a hagyomány, amikor is az újabb főtéri máglyára helyezett, telet jelképező koporsó elégetésével és körültáncolásával búcsúznak a téltől, s köszöntik a tavasz eljövetelét. 
A monda szerint Mohács-szigeti mocsárvilágba menekült őslakos balkáni eredetű sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk készítette zajkeltő eszközökkel, az éj leple alatt csónakokkal átkeltek a Dunán és elzavarták a törököket Mohácsról.

 

A farsanghoz kapcsolódó leismertebb szokások:

– A farsangi köszöntők, amelynek célja az adománygyűjtés volt, több ismert formája van: a sardózás, a bakkuszjárás és a farsangi dőre, más tájegységekhez kötődnek, de az alapja hasonló: pajkoskodó jelmezes férfiak két muzsikus kísérete mellett szórakoztató csínyeket visznek véghez, majd a begyűjtött adományt elmulatják.

 

– A téltemetés, illetve a kiszebáb égetése, mely a babona szerint megszabadítja az embereket minden bajtól. A téltemető népszokás igen kedvelt volt a falusi népek körében. Ma már csak elvétve találkozhatunk ezzel a szokással. A lényege, hogy a gyermekek kiszebabát és zajkeltő szerszámokat, kerepelőket készítenek, ezekkel a főtérre vonulnak, közben  télűző rigmusokat kiabálnak. „Kisz, kisze haj! Elűzzük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj!”A vonulás a téren felállított máglyánál ér véget, ahol az összegyűlt személyek gondűző cédulákat tűznek fel a kiszebabára, majd bedobják a tűzbe. A papírokra azt írják fel, hogy ki mitől szeretne megszabadulni. A máglya elhamvadásáig tavaszköszöntő versikéket és dalokat énekelnek.

 

– Torkos (zabáló, tobzódó, kövér, húsos vagy zsíros) csütörtök, amelynek ideje vitatott, egyesek a hamvazószerdát megelőző csütörtökre teszik, mások viszont utána, hogy egy napra felfüggesztve a böjtölést mindent megegyenek, ami a farsangról megmaradt, és a böjti táplálkozásba nem illik. A katolikus hagyományokat betartó országok egyházi ünnepnaptárában a mai napig a hamvazószerda előtti csütörtököt tartják számon torkos csütörtök néven. A régi magyar szokások ezt a napot húshagyókeddre tették.

 

– Népi játékok és erőpróbák ( mert azért a férfinép is mindent bevetett azért, hogy vonzóvá tegye magát):  rönkhúzás, kakasütés ( az állatvédőknek hála, ez már tiltott), boricatánc (az egyetlen fennmaradt csángó férfitánc), betyárjáték, rabjáték.

 

– A nők körében kedvelt volt asszonyfarsang és a termékenységvarázslás, a jó farsangi fánk  pedig elmaradhatatlan étele volt ennek az időszaknak.

 

A farsang és a karnevál hagyományai az ókori Rómában gyökereznek, a Saturnalia téltemető jelmezes ünnepéből, de a mai ember számára is jelentős üzenetet hordoznak, hiszen ezek a hagyományok a legalapvetőbb emberi szükségletekhez kapcsolódnak, nemcsak a test, hanem a szellem és a lélek is megkapja a táplálékát, a tavasz az újraéledés reményét rejti magában.