“Mátyás király udvarában” – A ludwigsburgi tagiskola kirándulása

A 2017/18-as tanévben a Mátyás király emlék-évhez igazodva kirándulásunk a „Màtyás király udvarában” címet viselte.

helyszíni látkép

 

Mátyás király Érkezéskor Mátyás király és Beatrix királyné személyesen köszöntötte a diákokat, és hívta meg őket egy lovagi tornára. A gyerekek ezután egy akadályverseny során ismerkedtek a mátyáskori élettel, korabeli harcmodorral, fegyverekkel, Mátyásos mondákkal. Csizmadia László, aki ezúttal Kinizsi Pálként jelent meg a gyerekek előtt, bemutatta nekik teljes fegyverarzenálját. Ami pedig külön élmény volt kicsiknek és nagyoknak, a fegyvereket kézbe is lehetett venni.

 

Sokféle érdekes és kreatív feladat során mérettettek meg a lovagok és várúrhölgyek, sőt egyesek erdei útjuk során még az álruhás Mátyással is találkoztak, aki ravaszul tette próbára alattvalói hűségüket. A saját készítésű pajzsokkal és zoknikkal vívott csata és a száguldó lóról való célbadobás a legvitézebb lovagok erejét is próbára tette. gyerekek a fegyvereket nézve

 

gyerekek lovagolnak a játék lovon íjász gyakorlat

A legnépszerűbb állomás azonban természetesen az íjászat volt, ahol Csizmadia László irányításával korabeli íjakkal lőhettek célba a gyerekek.

feladat megoldás Az akadályverseny után minden lovagot és várúrhölgyet egy díszoklevéllel jutalmazott a királyi pár. Résztvevő pedagógusainkon és diákjainkon kívül külön hálával tartozunk Mátyásunknak és „Ál-Mátyásunknak”- két kedves apukánknak – hogy elvállalták, és ilyen élethűen játszották el a királyi szerepet!

 

Csizmadia László és a Jövőnk Kincse a Múltunk Testvérszövetség ismét csodálatos ruhákkal látott el bennünket, olyannyira, hogy az összes szülőnek és az összes diáknak lehetősége volt korabeli ruhákba öltözködni egy gigantikus csoportkép erejéig. kislányok jelmezben

Szebbnél szebb családi képek is születtek a gyönyörű ruhákban – Köszönjük ezt az egyedülálló lehetőséget!

Címkék: