Egy óvónéni vallomása

 

A nevem Dobos Sarolta, óvodapedagógus vagyok a radolfzelli magyar óvodában. Előtte 3 és fél évet dolgoztam óvónéniként Magyarországon és Erdélyben. Nagyon örültem, mikor tudomásomra jutott, hogy létezik egy konzuli magyar iskola, és éppen felvétel van Radolfzellben (ez a hely viszonylag jól megközelíthető számomra),és mivel szombatonként van a tanítás, így az 1 éves kislányomra az apukája tud vigyázni, míg én dolgozom. Februárban kezdtem dolgozni az óvodában,ahol kollégáim és a szülők segítségével már otthonosan mozgok. Nagyon jó olyan visszajelzéseket hallani, hogy a gyerekek örömmel jönnek a magyar foglalkozásokra, várják a szombatokat, amikor jöhetnek a magyar óvodába, iskolába.

 

A magyar iskola és óvoda nagyon jó lehetőség a gyerekeknek, mivel itt gyakorolhatják a magyar nyelvet, tanulhatnak a magyar hagyományokról, történelméről, és játszva sajátítanak el magyar mondókákat, énekeket. Az óvodában a gyerekekkel sok népi játékot játszunk, mesélünk, ezzel bővítjük a szókincsüket, és fejlesztjük nyelvi készségeiket. Fontosnak tartom, hogy megtartsák magyarságukat a külföldön élő magyarok, ebben is jó segítség a magyar óvoda és iskola.

 

Már az óvodában magyar gyerekek között is szocializálódnak, nemcsak német ajkúak között , és magyar kis barátokra lelnek a gyerekek.

Ebben a tanévben „körbejárjuk Magyarországot”, minden alkalommal egy magyarországi város a fő téma, és ebből próbálunk mindig valami érdekességet mutatni a gyerekeknek, hol egy híres vár az adott városból, hol pedig a busójárás, locsolkodási szokások, mindezeket játékosan, kreatívan megközelítve. Így egy kis ízelítőt kapnak Magyarországból, és jobban megismerik az anyaországot, népi hagyományaival, szokásaival együtt.

A tevékenységeink fő részét képezik a mesék, játékok, és dalok. Úgy gondolom, hogy a gyerekek egy kis „csomaggal ” gazdagodnak óvodákban, ami javukra szolgál, erősíti magyarságtudatukat, és nyelvi készségeiket fejleszti, mindenképp gazdagodnak ezáltal.

 

Én is sokat kapok a gyerekektől, együtt gazdagodok velük. A szülők is jó kapcsolatot ápolnak egymással és a pedagógusokkal, így nemcsak a gyerekek számára építő jellegűek az alkalmak, hanem a szülők számára is.

 

Mindenkinek szívből tudom ajánlani a Konzuli Magyar Iskolát és Óvodát!