Ünnepváró órák

 

Van-e érzés, mely forróbban és sejtelmesebben megdobogtatja az emberi szívet, mint az ünnep és a várakozás izgalma?

Márai Sándor

 

 

 

Szombaton Ludwigsburgban is az ünnepi készülődésé volt a főszerep. Délelőtt  képeslapot készítettek a gyerekek; szóltak a csodálatos karácsonyi dalok, csattogtak az ollók, dolgoztak a szorgalmas kezek, hogy szebbnél szebb karácsonyi lapok szülessenek minden osztályban.

 
Ezalatt a  szülői teremben is folyt a  lázas munka – a szülők a kártyák ragasztását vállalták magukra, amiért nagyon hálásak vagyunk!
Déltől pedig kezdetét vehette a családi program: hosszú szünet után végre újra együtt ünnepelhettek a szülők és a gyerekek. A finomságokkal megrakott büfé mellett meghitt hangulatban nyílt alkalmunk egy kis közös játékra, beszélgetésre.
 
 
 
 
 
 
Reichle Viktória
 
Címkék: