A beporzók napja

 

Március 10. a beporzók napja Magyarországon 2018 óta az ELTE egyik oktatójának és egy hallgatójának köszönhetően. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület már korábban kiállt a beporzók védelme mellett.

Ma már minden természetvédelmi szempontokat szem előtt tartó parképítő vagy kerttulajdonos telepít olyan virágokat, amely a méhek fennmaradását segítik.

Hogy mi lenne velünk méhek és más beporzók nélkül?

Virág beporzóval  

Csak egyetlen példa: a barátnőm egy felhőkarcoló tetején hiába várta, hogy a szépen virágzó paradicsoma teremjen. A méhek oda nem jutottak el. Aztán egy ecsettel megoldotta a beporzást, termett is a paradicsom. De ez az apró példa is mutatja, hogy mi lenne a világ sorsa ezen apró munkások nélkül. A termesztett növények kétharmadát köszönhetjük nekik, az élelmünknek pedig az egyharmadát.

Magyarországon a beporzók közé tartoznak a rovarok, világviszonylatban pedig a denevérek is.

Természetesen, elsősorban a méhek jutnak eszünkbe a beporzásról, Az ő világnapjuk május 20-án van.

Vigyázzunk rájuk, tiszteljük a pótolhatatlan munkájukat!

Körmendi Mária