Mesés élmények papírszínházzal Pforzheimben 

Október 17-én különleges, mesével és alkotással teli délelőttön vehettek részt a gyerekek a Baden-Württembergi Magyar Iskola és Óvoda pforzheimi tagiskolájában. Szemkó Fanni és Csóka Szabolcs pedagógusok vezetésével papírszínházi foglalkozást tartottak, amelyen az iskola-előkészítő és az óvodás csoport kisgyermekei egyaránt nagy lelkesedéssel vettek részt.

   

 

A program középpontjában a „Síró bagoly” című mese állt, amely hamar magával ragadta a gyerekek figyelmét. A papírszínház különleges világában a történet képei és szereplői életre keltek, a kicsik pedig érdeklődve követték a mese alakulását.

Az előadás után a gyerekek maguk is kipróbálhatták kreativitásukat: színes papírok, olló és ragasztó segítségével mindenki elkészíthette saját baglyát. Az alkotás során szárnyra kelhetett a fantázia, és a kis kezek munkájának köszönhetően számos egyedi, gyönyörű képzőművészeti alkotás született.

A foglalkozás nemcsak tartalmas és élményekben gazdag programot kínált, hanem lehetőséget adott a gyerekeknek arra is, hogy a mese varázsát saját alkotásaikon keresztül élhessék tovább. A közös élmény, az alkotás öröme és a vidám hangulat igazán emlékezetessé tette ezt a délelőttöt.

A program nagy sikert aratott a gyerekek körében – a mosolygós arcok és az elkészült baglyok pedig önmagukért beszélnek!

 

Csóka Szabolcs, Pforzheim 2026.10.18.

 

Címkék: