Gyertyaszentelő Boldogasszony

A kevésbé ismert Mária névnapok egyike február 2-a.

Ezen a napon emlékezünk meg arról, hogy negyven nappal Jézus születése után Szűz Mária bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban, ahol az idős Simeon Jézust a világosságnak nevezte. Innen ered a legrégebbi szentelt ereklye, a gyertya, amely egyben Jézus  legrégebbi jelképe.

Az ünnep másfelől Mária szülés utáni megtisztulásához kapcsolódik, amikor a templomban bemutatta a tisztulási áldozatot. Ennek emlékét őrzi a gyermekágyas anyák gyertyagyújtása a templomban.

Az, hogy melyik esemény kap nagyobb hangsúlyt koronként és kultúránként változó. A magyar hagyományok Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének tartják, a keleti liturgiában Hypapanie – találkozás – a neve, mert Isten Fia először találkozott papságával ezen a napon. Jézus és Mária  megszentelődése mellett ez a nap mindazok ünnepe, akik az életüket az egyháznak szentelik.

A naphoz kapcsolódó néphiedelem közül a mai napig ismert az, ha  medve kijön a barlangjából, és ha meglátja árnyékát (vagyis szép, napos idő van), akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert hamarosan érkezik a tavasz.

Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Mondogatták is régen Gyertyaszentelő napján: „Inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!”

égő gyertya

A gyertyagyújtás kultusza az embert végigkísérte a születéstől a halálig. A csecsemők mellett keresztelőig égett a gyertya, hogy a kis pogányt el ne cseréljék, rossz ne érje. A haldokló, a halott kezébe is gyertyát adtak, illetve gyertyát helyeztek a koporsó köré.

A gyertya fénye elűzte a jégesőt, vihart, villámlást, ma pedig meghittséget, igazi melegséget varázsol  az ünnepeinkbe.

 

ima

 Havas Boldogasszony-templom, Szeged