Mindenszentek, halottak napja
|
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen, Demjén Ferenc: Gyertyák
A november első két napját leginkább az eltávozott szeretteinkre való megemlékezés hatja át. A két nap ugyan eltér egymástól, mégis valahogy egybefonódik, s magasztos fénnyel ragyogja be az őszi temetőket és a szívünket. |
 |
November 1., mindenszentek ünnepe eredetileg minden vértanúra való megemlékezés napja. A 8. században jelölték ki a napját, amely eredetileg egy kelta ünnepnap volt, így november elseje a „minden tökéletesen igazra” való megemlékezés napja.
Jámbor Lajos frank császár 835-ben IV. Gergely pápa engedélyével már hivatalosan is elismerte az új ünnepet, így ettől kezdve a mindenszentek az egész katolikus kereszténység ünnepe lett.
Magyarországon 2000. óta ismét hivatalos ünnepnap.
Általános szokás, hogy ilyenkor rendbe teszik a síremlékeket, és megemlékeznek az elhunytakról.
„Van egy nap, amikor kimegy a falu a temetőbe, virággal és fénnyel, ami elmúlik, és békével, szeretettel, ami nem múlik el. Nincs már ezen a napon fájdalom, csak enyhe távoli szomorúság úszik a táj felett, mint maga az ősz bánatos, ködös álomra készülő ragyogása.” (Fekete István)
November 2-án, halottak napján virággal, koszorúval díszítik a sírokat, és gyertyát gyújtanak az emlékükre, néhol az is szokás volt, hogy ünnepi asztalnál megterítettek az elhunytaknak is, néhol ételt is tettek a sírra, hogy az elhunyt odaát se éhezzen.
.
 |
Gyermekkoromban egy hatalmas kosárba szedtük a kertünk virágát, a krizantémot. A nagymamám kertjében, amikor még közel sem volt ilyen választék, a legszebb, legváltozatosabb krizantémok pompáztak, de azokat sohasem volt szabad leszedni, vázába tenni. Sorra jártuk a temetőket, közben papírzacskóból sült gesztenyét ettünk, meséltek azokról, akik már nem lehettek velünk. A nagyapám sírjánál növő bukszusbokorban mindig pénzt rejtettek el nekem mondván, hogy az az én nagytatámtól van, akit ugyan nem ismerhettem, de onnan távolról is nagyon szeret engem. Azóta is a krizantém valahogy számomra, nem a szomorúság és az elmúlás jelképe, hanem a szereteté, amely összeköti a földi és azt a megmagyarázhatatlan égi világot. |
Valamikor 20 évvel ezelőtt egy amerikai önkéntes jött az iskolánkba, hogy angol nyelvet tanítson. Én lettem a mentora, tanítottam neki a nyelvet és az otthoni szokásokat. Első látogatásakor krizantémot hozott nekem, a tetejében páros számút. Mondtam, hogy nagyon örülök a virágnak, de nálunk ezt nem illik ajándékba vinni. Ezt megtanulta tőlem, ahogy én is tőle, hogy milyen az igazi halloween party ( az angolszász All Hallows Eve kifejezésből származik: mindenszentek, a kóbor lelkek, a kelták halotti istenének éjszakája). Furcsa volt számomra az iskolában megrendezett mulatság, a sok festett, félelmetes arc és a tépett jelmezek, csak a tökfaragás nem volt idegen, azt még gyerekkoromból ismertem. Megtanultam, hogy milyen szépen megférnek egymás mellett a kultúrák és a szokások.
A november 2-i halottak napja jóval későbbi eredetű: Szent Odiló clunyi apát 998-ban vezette be emléknapul, hamarosan a bencés renden kívül is megülték, és a 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette. Ezen a napon a gyászmisék az örök életről és a feltámadásról szólnak.
|
„Mikor mozdulok, ők ölelik egymást. József Attila: A Dunánál |
 |
A veszteség mély fájdalmán túl, az ünnep az egyediség az egyéniség értékének a felismerése is. Kosztolányi Dezső versében is azt a megismételhetetlen csodát tárja elénk, aki ő volt, akit nagyon szerettünk…
A gyertyák fénye, az elmorzsolt könnycseppek egy pillanatra visszahozzák azokat, akik fontos, meghatározó részei voltak az életünknek. Adjuk nekik a tiszteletünk, szeretetünk pillanatait.
A pompás virágokról lehulló egy-egy szirom, létünk jelképeként hull az őszi avar takarta porba, amelyből vétettünk, s amivé leszünk…
|
Kosztolányi Dezső HALOTTI BESZÉD Látjátok feleim, egyszerre meghalt |
 |
| Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él s mint fán se nő egyforma-két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. |
Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt s szólt ajka, melyet mostan lepecsételt a csönd s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn s ahogy azt mondta nemrég: “Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére és futott, telefonált és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. |
 |
Keresheted őt, nem leled, hiába,
|
|
Édes barátaim, olyan ez épen,
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
Körmendi Mária |
 |