Áldott advent a Konzuli Magyar Iskola ludwigsburgi tagintézményében

Mézeskalács illat, énekszó és szeretet lengte be december 14-én a Baden-Württembergi Konzuli Magyar Iskola ludwigsburgi tagintézményét.

 

Az iskola minden évben, a karácsony előtti utolsó tanítási napon ünnepséget szervez, ahol a színjátszókör diákjai műsorukkal kápráztatják el a közönséget.

A színjátszókör tavaly óta működik, vezetője Andrási Vera pedagógus és Reichle Viktória pedagógus, iskolavezető helyettes. Az ő szervezésükben és betanításukban betlehemes műsorukat adták elő a gyerekek. A hagyományos magyar betlehemes játék szövegei, énekei szólaltak meg a színpadon, lelkes gyermekek tolmácsolásában. Meglepetésként a darab végén egy jól ismert magyar karácsonyi dal is felcsendült, mely könnyeket csalt minden jelenlévő szemébe. Az előadás nagy sikerrel és visszatapsolással zárult. Eberling Timea iskolavezető záró szavaiban megköszönte az oktatók és gyermekek egész éves munkáját, majd egy különleges “ajándékot” adott át.  Bejelentette: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával elkészült az iskola honlapja és megköszönte a kialakításban segédkező Szabó Mária szülő munkáját.

 

betlehemes

 

A színjátszó diákok az év második felében sem pihennek majd. Tanév végére újabb darab előadását szervezik. Rudyard Kipling musicalre átírt magyar változatában, A dzsungel könyvét viszik színpadra.

 

A műsor után folytatódott a tantermekben a tanítás. Volt, ahol advent témakörével kapcsolatban olvastak, más osztályokban karácsonyi díszeket barkácsoltak, ünnepi énekeket, népi játékokat játszottak. 

 

barkácsolás furulya

 

Utolsó órán a gyermekek osztályszinten kisebb karácsonyi ünnepséget rendeztek tanítóikkal, amelyek kihagyhatatlan kellékei a sütemények és üdítők voltak. Az ajándékozás sem maradhatott el. A kézzel készített meglepetések mellé a diákok versekkel, hangszeres kiselőadással készültek. 

 

gitár

Egymás produkcióit tapssal és dicsérő szavakkal jutalmazták. A Szülői Munkaközösség nem feledkezett meg a pedagógusokról, diákokról; kis ajándékokkal leptek meg minden gyermeket és tanárt.

 

szülői munkaközösség

 

Csodás napot zárt a Baden-Württembergi Konzuli Magyar Iskola. Advent hangulata belopta magát a szívekbe, az ajtón kilépve pedig már a magyar otthonok felé tartott.

Címkék: