“ Magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted.”

A tübingeni Magyar Iskola és Óvoda családjai együttes erővel fedezték fel Bebenshausen gyönyörű kolostor kertjét, ahol a gyerekek több állomáson adhattak készségeikről tanúbizonyságot. 
 
Történetünk egészen a középkor idejébe vezetett vissza bennünket, amikor a kolostorban élő szerzetesek hétköznapjainak szerves részét képezte még nem csak a könyvkötészet, a kódex írás és az ima, hanem a gyógy – és fűszernövények, teafüvek,  termesztése, azok ismerete is. 
   
 
Az első állomáson a kódex írás rejtelmeiben mélyedtek el a vegyes csoportok, lúdtollal kerekítették az iniciálékat, önmaguknak névre szóló kitűzőt készítve szorgos kezeik által. Hajnalka tanító néni segítségével megismerkedtek a kódexek történetével, míg a kisebbek sem unatkoztak, gyönyörű színekben pompázó előlapok születtek még megírásra váró kódexünkbe. 
   
A második állomáson Julcsi tanító néni a középkori élet rejtelmeibe vezette be az érdeklődő, nyitott füleket. A bebenhausi kolostor kertjéből egészen a Pannonhalmi Főapátsághoz repítette a gyerekeket képzeletük ereje, ismeretek szereztek a főapátság életéről, a szerzetesek napirendjéről és még Szent Benedekről, az iskolás gyerekek és egész Európa védőszentjéről, is hallhattak egy legendát.
   
Az utolsó állomáson lehetőségük nyílt a gyerekeknek mindazt, amiről tanultak, ki is próbálni. Vivien néni kertjének legszebb fűszer – és gyógynövényei várták őket, hogy őket megismerve saját teafüvet keverhessen mindenki családja számára.

 

Nem csak a gyógyhatásiról jól ismert csalán került terítékre, hanem a nyári limonádék ízesítője, a menta és a citromfű is. A gyerekek együttes erővel az út lezárásaképp igazi csapatként építették meg konzervekből a vár alapját, tapasztalva és tanulva az együttes erő jelentőségét. 

 
A kolostori tanulmányutunk végén a játszótér lugasában pihentünk meg, ahol meg tudtuk ünnepelni egész éves kitartó, figyelemmel teli jelenlétüket, szorgalmas munkájukat. Itt kerültek átadásra azok a visszajelzések, melyek reményeink szerint a gyerekeket elkísérik egész életükben. 
   
Nagy szeretettel várjuk őket vissza szeptemberben induló csoportjainkban. Már most úgy hiányoznak csodás szombatjaink.
Varga Vivien Lilla
 
Címkék: