A kilencedik

Iskolánk a kilencedik évébe ért. Még nincsenek torták és gyertyák, a zene viszont már itt van, hiszen  felhangzik egy-egy tiszta gyermeki kacagás, suttogás és szépen csengő szó.  Figyelem az újra- és első találkozásokat. Aztán becsúkódik az ajtó. A régi és egyben új tanulókkal vagyok az én legbelsőbb otthonomban. Tanárként egyszerre élem meg az ókori görögök tanítási módszerét és a summerhilli szabadságot.

Nézem ezeket a tiszta gyermeki tekinteteket, és szárnyalni viszem az én kis és nagy kamaszaimat, a majdnem felnőttjeimet a művészetek szárnyán. Eközben megtanulunk szöveget szerkeszteni, megismerjük egymást színeken és fotókon keresztül. Közös regényünk hőse lassan testet ölt, és barátjává fogad egy farkast, hiszen velünk együtt ő is tudja, hogy az állatokat tisztelni és védeni kell.

Hálás vagyok ezekért a szombatokért. A szülőknek, hogy lehetővé teszik a gyermekeknek, hogy őrzői legyenek a nemzeti kulturális kincseiknek. Nincs jobb érzés, mint amikor együtt keressük a legmegfelelőbb szót a történetünkhöz, és látom, hogy minden gyermek igyekszik megtalálni azt a szinonimát, mondatot, ami nemcsak a felszínről jön, hanem a gondolkodásnak és a lelki mélységnek is a kifejezője.

Nem titok, az előző csoportomat is rajongásig szerettem. Valahogy mindig mellém áll a szerencse, hogy olyan gyerekeket kapok, akikkel meg tudom élni a pillanatot.   Legyen ez a 9. év a komoly munka és az öröm ötvözete minden gyereknek és pedagógusnak!   Körmendi Mária