Jónak lenni jó
Elérkezett a várva várt harmadik adventi vasárnap, amely a szorgos előkészítő munkákat követően a szülőket, gyerekeket és pedagógusokat kézenfogva vezette Stuttgartba egy nemes ügy érdekében.
Az elmúlt hetekben iskolánk pedagógusai egy emberként álltak egy jótékonysági felhívás mellé: mozgósították a családjukat, valamint a konzuli iskola szülőit, hogy segítsenek egy pici adománnyal – “adjanak egy percet az életükből”- egy zacskó süti vagy pár képeslap formájában, és aki tehette, lelkesen munkához is látott.
Eme példátlan összefogás eredményeként érkeztünk a Baden-Württembergi Konzuli Magyar Iskola képviseletében a stuttgarti Bruder Klaus templomba, hogy adományokat gyűjtsünk egy szívmelengető nap keretében a magyarországi Semmelweis Alapítvány számára, és munkánkkal örömet lopjunk a gyermekszívekbe.
Rajtunk kívül más szervezetek és magánemberek is segítették ezt a nagyszabású jótékonysági munkát a helyszínen és a háttérben is.
Leírhatatlan érzés volt látni, hogy mennyi ember fáradozik a közös cél érdekében.
Harangszó hívogatott kicsiket és nagyokat a templomba, ahol a mise hallatán megtelt szívünk szeretettel, és minden együtt töltött perc megerősítette a hitünket magunkban és embertársaink jóságában.
A templom előtt meghatódva énekeltünk együtt, mert éreztük, hogy távol a hazánktól is segítséget nyújthatunk, hisz:
“…. történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk”.
Délután a templom szegletében kézműves- és közösségépítő játékok vették kezdetüket a gyerekek nagy örömére.
Jóleső fáradtság járta át tagjainkat a nap végére, de a lelkünk örökre szóló élménnyel gazdagodott, hiszen mi is részesei lehettünk ennek a karácsonyi csodának.
„Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”
/Márai Sándor/
Hálásan köszönjük minden résztvevő munkáját, és áldott, boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!
Lőrinczy Virág |