Vidám vadasparki vetélkedő, avagy kirándul a pforzheimi tagiskola

 

Iskolánk életének a gyerekek által leginkább kedvelt hagyománya, hogy az utolsó tanítási alkalom nem az épület falai között, hanem a természetben, egy közös kirándulás keretében zajlik.

Így történt ez a múlt szombaton is, amikor iskolánk és óvodánk tagjai, valamint a szülők a városi vadaspark előtt találkoztak egymással.

   

A hatalmas területen fekvő park egy természetes környezet az erdőben élő állatok számára, ahol állatsimogató és kalandra hívogató játszóterek is vannak.

A gyerekek már nagyon várták a kötetlen találkozást barátaikkal az erdő hűvös lombjai alatt, és rendkívül izgatottak voltak az előzetesen beharangozott ügyességi-, és kvízvetélkedő miatt, mely az állatok témakörében szerveződött.

Ez utóbbihoz három vegyes csapatot alkottunk, nemes egyszerűséggel a magyar zászló színei alapján

❤️🤍💚

 

Szívet melengető érzés volt látni, ahogy a nagyobb gyerekek szárnyaik alá veszik a kisebbeket és igazi csapatmunkára bírják egymást. A szülők is engedélyt kaptak segíteni, így mondhatni egy generációkat átívelő, mindenki harci szellemét előcsalogató küzdelem vette kezdetét.

 

A mi kedvencünk az volt, amikor (hasonlóan egy dzsungel-felfedezőhöz) állatokat kellett megtalálni és fotózni.

Itt aztán volt futás és biztatás, na meg véghajrá! De az állatok utánzása egy activity játék keretében vagy a puzzle is nagyon tetszett a versenyzőknek.

   

A megérdemelt pihenés és a nyeremények átvétele után mindenki megkapta értékelését, oklevelét, bizonyítványát, na meg a hozzá járó dicséretet és végre elérkezett a játék, a beszélgetés ideje.

“Nem tudom, mit rejt a sorsod, mosolyt hoz-e vagy könnyeket.

Tanuld meg hát feledni a rosszat, s őrizd meg a boldog perceket.”

Ernest Hemingway

 

 

Nagyon örülünk, hogy együtt töltöttük ezt a napot veletek, és kívánjuk, hogy örök, boldog emlékként maradjanak meg a képkockák nemcsak a telefon, hanem a saját memóriánkban is.

Lőrinczy Virág

 

 

 

 

 

Címkék: