Október 23. Ulmban

Ez a szombat más volt, mint a többi. Bár úgy indult, mint minden iskolai napon, reggel 9 órakor elkezdődött a tanítás az ulmi tagiskola minden csoportjában. A Lepke csoport azonban most a Méhecskéknél vendégeskedett.

Nagy összhangban dolgoztak együtt „kicsik és nagyok”, készültek a délutánra. Beszélgettek, ismerkedtek, és közben sok új dolgot megtanultak. Képeket néztünk, amiknek „nem volt színe”, gyerekek voltak rajta. Olyan gyerekek, akik talán még mai is élnek, ők lehetnek a mi nagyszüleink, dédszüleink. Nem voltak játékaik, tévét és táblagépet sem láttunk a képeken. Sőt volt olyan kép is, ahol fegyvert fogtak. Megbeszéltük, erre azért volt szükségük, hogy megvédjék magukat.

Mindannyian egyetértettünk abban, milyen szerencsések vagyunk, hogy szabadon élhetünk és játszhatunk. Az elmúlt idők emlékére és az 1956-os eseményeket felelevenítve elkészítettük a forradalom jelképét. Gyorsan elrepült a délelőtti 4 tanítási óra. Ezután közösen énekelve, büszkén és lyukas zászlóinkat lengetve indultunk el az Ulmi Magyar Kultúregyesület felé.

Már szinte hagyománynak számít, hogy az ulmi tagiskola tanulói nemzeti ünnepeinket az egyesülettel közösön ünnepelik. Az idei műsor Márai Sándor: Angyal vigyél hírt a csodáról című verse köré épült,  iskolánk tanulói egy műsorblokkal tisztelegtek a forradalom hősei előtt. A megemlékezés nagyon megható és családias hangulatú volt, ugyanis az ulmi diaszpórában élő magyarok három generációja képviseltette magát ezen a jeles napon. Szívmelengető volt látni, ahogy a gyermekeink mint az 56-os ifjak, átéléssel olvasták fel szövegeiket. Szemükben ott csillogott a hazaszeretetet, és látszott összetartozásuk. Hogy mennyire fontos az számukra, hogy külföldön élnek, magyarul beszélnek, és egy közösséghez tartoznak. Ezt nem bizonyítja semmi sem jobban, mint az,  hogy nem szüleik választották számukra a szöveget, és kötelezték őket szerepelni. Minden szereplő önként vállalta a szereplést, és egy hosszú nap után kiállt, és átéléssel tisztelgett az 1956-os októberi forradalom előtt. A gyermekek felkészítését a felsősök tanárának, Szilágyi Józsefnek köszönjük. Hálával tartozunk Székely Enikőnek, az Ulmi Magyar Kultúregyesület elnökének, hogy támogatja, és teret ad ezeknek a megemlékezéseknek. Számomra ezek az alkalmak mindig saját diákéveimet idézik, és éltetik bennem tovább azt az érzést, amit Magyarországon, szülőhazámban éreztem.Ez az érték az, amit saját gyermekeinknek és iskolánk tanulóinak egy „idegen országban” igyekszünk átadni. Bátran állíthatom, ilyenkor mindannyian úgy érezzük egy kicsit, otthon vagyunk.

Váradi Nikoletta

Pedagógus/szülő Ulm